Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Régi szerelem

2009.05.29

Szerettem, Szeretem és Szeretni fogom

 

Beállt a busz. Az emberek odagyűltek és tolakodva felszálltak rá. Én is ott vagyok köztük. Éppen hazafele tartottam a suliból egy kemény fárasztó nap után. Láttam h van még szabadhely. Olyan ismerős volt az arca így hát leültem mellé. Csak nézett ki az ablakon, én néztem őt. Én tudtam, hogy ő az, a szívem hevesebben vert akárhányszor rá pillantottam. Még egyszer ránéztem, mikor a buszmegállóhoz érkeztünk. Le kellett szállnom. Hazaértem, ebédeltem és felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Behunytam a szemem és felidéztem az arcát. A legközelebbi találkozásunkkor már köszöntünk és szolid beszélgetésbe mélyültünk. Egyre jobban belebonyolódtunk egymásba. Alig vártam a következő hetet, hogy ismét összefussunk! Ezek után nem volt visszaút, annyira megkedveltem. Törtünk előre egymás lelkében és szívében. Igen akkor azt hittem, hogy minden jó lesz. Mindig rá gondoltam, még talán, most is ő jár a fejemben! Nagyon izgatott voltam minden este mikor beszélgettünk. Nagyon vártam, hogy találkozzunk! Teljesen elvette az eszem! Nem létezett más csak ő a gondolataimban. Mikor már pár napja nem kommunikáltunk, azt hittem megőrülök a hiányától. Borzasztóan hiányzott! Az érzelmeim egyre erősödtek iránta. Tudtam, hogy nehéz lesz, dehogy ennyire?! Egyik nap bejelentette, hogy nemsokára el kell mennie, messze innen. Egy világ dőlt össze bennem. Olyan volt mintha egy kiskanállal vésték volna ki a szívem! Persze beszélgetünk még mai napig. Ez az érzés, hogy tud valaki így szeretni ez felemelő, de hiába érzed ha kudarc a vége. Tudom nem ez a legjobb novellám és eltér a többitől. De ezt nem lehet színesíteni és átalakítani, ez így szomorú, néhol vidám. De azaz érzés, hogy szerethetsz és kiderül, hogy mégsem, elég lehangoló. Legfőképpen most ez jellemez: a lehangoltság. Még mindig gondolok rá, majd minden nap. Régen láttam, de az arca és a mosolya örökre bennem ég…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-----

(Gabic /Tervező/, 2009.06.08 10:08)

Húú, köszi szépen, nem csak h elolvastad, hanemm ég véleményezted is! Mondjuk fogalmazhattam volna szebben is. de a lényeg benne van!
Nem hagysz rossz érzelmeket magad után. Tudom h nem hagynák ki, megértem am. :) Szentem erős és kitartó! xD puszi és köfi am :D

...

(atesz, 2009.06.07 23:11)

Nagyon kedves tőled hogy ezt mind le írtad ide !!! Hidd el h eleinte én is így vélekedtem a dologról mint te. pontosan ilyen érzelmeket tápláltál belém te is!!De ha valakinek a megélhetése forog kockán és jóformán senki nincs az életében aki vissza marasztalja az otthonához és kap egy jó keresési lehetőséget nem sokan hagynák ki ezt az alkalmat sztem !!!Nagyon sajnálom h ez a kapcsolat így alakult és h ilyen rossz érzelmeket hagyok magam után de igérem neked h soha nem felejtelek el téged és ha valamikor visszajövök akkor minden másképp lessz !!!A barátságunk legyen erős és kitartó!!!!Nagyon szépen köszönöm még 1 szer neked ezt itt!!Millió Puszi Üdv: Atesz (SMITH):D

 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< December / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 62360
Hónap: 187
Nap: 3